Mondhatjuk, hogy cseppet sem öregedett az újkori 500-as formája, amit húsz évvel ezelőtt a genfi autószalonon mutattak be, és ez a Trepiuno koncepció ihlette a Fiat kisautójának legújabb különkiadását.
2004. március 4-én a genfi autószalonon mutatta be a Fiat a Trepiuno tanulmányautót, amelynek bájos formája az eredeti, 1957-es 500-ast elevenítette fel. A 3,3 méter hosszú koncepció akkora sikert aratott, hogy a Fiatnál azonnal elkezdtek dolgozni a nagyobb, 3,55 méteres sorozatgyártású változaton, és három évvel később megérkezett a modern 500-as, ami a mai napig gyártásban van.
Húsz évvel később a Fiat most 500 Tributo Trepiuno néven mutatott be egy limitált szériás különkiadást, amivel az eredeti koncepció előtt tiszteleg. Az 500-as karosszériáját, amennyire csak lehetett, a tanulmányéhoz tették hasonlóvá, erre utal a fehér színe, az egyedi könnyűfém kerekek, a klasszikus kék Fiat-emblémák és a pirosra festett hátsó lámpák.
Annak idején a Trepiuno dizájnja a Fiat formatervező stúdiójában készült, amelyet akkor Roberto Giolito vezetett, ő pedig most a Stellantis Heritage részleg igazgatója, amely a limitált széria építéséért felel. A Tributo Trepiuno belső terében mindent kéttónusú bőrrel borítottak, a műszerfalat pedig Giolito eredeti skicceivel díszítették.
Minden egyes példányt a Heritage által kibocsátott, az eredetiségét igazoló tanúsítvánnyal adnak el, ezért az 500 Tributo Trepiuno igazi gyűjtői sorozat lesz. A dizájn sikerét mutatja, hogy 2007 óta még mindig gyártásban van az eredeti 500-as, de a Fiat azt is megmutatta, hogy újra tudja alkotni a formát, ezt az 500-as új, elektromos hajtású generációja bizonyítja.
Milliomosok
1975-ig készült a Dante Giacosa által tervezett eredeti Fiat 500, ami autóba ültette az olaszokat, és amiből ez alatt az idő alatt négymilliót adtak el. A modern utódját már csaknem annyi ideje gyártják, mint az ősét, és eddig több mint 3,2 millió példánya kelt el, a 2,5 milliomodik 2021-ben készült el a Fiat lengyelországi üzemében.
A Fiat a 2020-ban bemutatott új, immár csakis elektromos 500-assal mutatta meg, hogy újra tudja alkotni az eredeti formát.
Forrás: player.hu