A Stellantis olasz autómárkája, az Alfa Romeo végre bemutatta legfrissebb Milano kompakt SUV-ját, melynek különlegessége, hogy elektromos változatban is kapható lesz. Lássuk, mit tud a nagyjából 40 ezer euróba (15,6 millió forintba) kerülő újdonság.
Az Alfa Romeo Milano Elettrica 115 és 176 kilowattos hajtással is választható, akkumulátorának teljesítménye pedig 54 kilowattóra, ami 410 kilométeres hatótávot tesz lehetővé. Ideális esetben fél órát vesz igénybe egy 10-ről 80 százalékra történő feltöltés. A motor és az 54 kilowattórás akkumulátor kombinációja más korábbi Stellantis-modellekből (Opel Astra Electric, a Peugeot e-308, Jeep Avenger) lehet ismerős. A Milano elérhető Elettrica 240 változatban is, amelynek teljesítménye 240 lóerő, vagyis 176 kilowatt. Egy elsőkerék-meghajtású modellről van szó, az első tengelyen Stellantis-Nidec-től ismert villanymotor izmosabb változatával.
A két elektromos modell menetteljesítményével kapcsolatban egyelőre nem közölt pontos adatokat az Alfa Romeo. Kiemelték viszont, hogy a vadonatúj Milano “naprakész sportosságával” utasítja maga mögé a konkurencia hasonló kategóriájú járműveit. Az olasz autómárka hangsúlyozza: autói elsősorban olyan potenciális vásárlókat szólítanak meg, akik nem feltétlenül racionális megfontolások alapján választanak maguknak kocsit, hanem a látvány hatására kialakuló érzelmi kapocs miatt. Az újdonság egyébként 4,17 méter hosszú, 1,78 méter széles és 1,5 méter magas, műszerfalán pedig két 10,25 colos kijelző kapott helyet. Csomagtere 400 literes.
Később egy 48 V-os lágyhibdrid technológiával megspékelt 1,2 literes, 3 hengeres turbós változat is érkezik majd. A Milano Ibrida 18 colos kerekeivel, 136 lóerős teljesítményével és opcionális összkerék-hajtásával keltheti fel a márka rajongóinak figyelmét. Az elektromos Milano kezdőárát 40 ezer euróra (15,6 millió forintra) becsülik, míg a lágyhibrid verziót nagyjából 34 ezer euróért (13,3 millió forintért) lehet majd megvásárolni.
Forrás: Igényesferfi.hu