A városi SUV-ok mezőnyében nem szokás összkerékhajtással növelni a költségeket. A Jeepnél azonban köteleznek a hagyományok, így megszületett az Avenger 4xe. Épp negyed éve jelentette be a Jeep, hogy összkerékhajtással szereli fel az Avenger városi szabadidőjárművet. Nem volt titok, hogy hibrid lesz, mégpedig 48 V-os; ahogy az sem, hogy 4xe lesz a neve, mint a Jeep összes villamosított összkerekes modelljének. A részletek most kiderültek, és rafináltabb a dolog, mint gondoltuk volna.
Addig rendben, hogy az alapértelmezett 48 V-os hibrid hajtásláncot kiegészítették még egy villanymotorral, amit nem a hatfokozatú, dupla kuplungos váltóba integráltak, hanem a hátsó tengelyre illesztettek. Az elektromos teljesítményt ezzel megduplázták (mindkét villanymotor 21 kW-os), ugyanakkor a benzinmotornál annak erősebb hangolását alkalmazták: 100 helyett 136 lóerőt ad le, pont, mint a másfél kategóriával nagyobb Peugeot 5008-asban – csak ott nincs két villanymotor.
Az igazi trükk, hogy a rendszert nem kiugró csúcsteljesítményre hangolták, hanem arra törekedtek, hogy széles üzemi tartományban ugyanaz az erő álljon rendelkezésre. Ezért rendszerteljesítménynek 136 lóerőt ad meg a Jeep, miközben a három erőforrás együtt számtanilag 194 lóerőt tudna összedobni. Sőt, Sport üzemmódban még e-Boost funkciót is kapunk, ami átmenetileg (meg nem határozott mértékben) megemeli a hátsó villanymotor teljesítményét.
A végsebesség 194 km/óra, a 0–100 km/óra gyorsuláshoz 9,5 másodpercre van szükség. Ez a mindennapokban jól hangzik, de a Jeep Avenger 4xe ambíciói mások: úgy hangolták be a hajtásláncot, hogy minden észszerű menethelyzetben lehetőség legyen az összkerékhajtás aktiválására. 30 km/óra alatt csak a villanymotorok dolgoznak, méghozzá 50:50 arányban osztozva a feladaton. Tolatni is elektromosan tud az autó, ezért nincs szükség mechanikus hátrameneti fokozatra. 30 és 90 km/óra felett a vezérlés dönti el, hogy kell-e hátul hajtani. Hogy szükség esetén késlekedés nélkül aktiválhassa a hátsó hajtást, ebben a sebességtartományban a villanymotort összezárják a hátsó tengellyel, és akkor is együtt forog a kerekekkel, ha nem ad le nyomatékot. 90 km/óra felett aztán old a hátsó tengelykapcsoló, országúton, autópályán nem használja a hátsó villanymotort az autó, ilyenkor csak elöl hajt a rendszer.
A hátsó tengelyen 22,7:1 fordulatszám-csökkentő áttételt alkalmaztak, ami megsokszorozza a motor nyomatékát: az 1900 Nm maximális értékkel házat lehet bontani, de ha azt nem is, 20%-os emelkedőn akár murván is felmegy az autó. Ha elöl is tapadnak a kerekek, 40 százalékra nő a leküzdhető emelkedő meredeksége – ez 5 méteres távon 2 méteres szintemelkedést jelent. Az Avenger 4xe azonban nem csak hajtásláncában idomult a potenciális terephasználathoz. A szabad hasmagasság 200-ról 210 mm-re nőtt, az első lökhárítót átszabták, hogy javuljon az első terepszög (22/21/35 fok), a gázlómélység immár 400 mm.
Az Avenger 4xe egyedi fejlesztésű, több lengőkaros hátsó futóművet kapott, így nőtt a hátsó tengelyartikuláció, azaz jobban képes lekövetni a két oldalon eltérő mértékű talajegyenetlenségeket. A fekete keréktárcsákra alapértelmezésben is vegyes használatú (M+S jelzésű) abroncsokat szerelnek, de az ügyfél kérhet kifejezett terepabroncsot is.
Felszereltségében is az off-road-használatot támogatja az Avenger 4xe: alapáras a tetősín, a hátsó vonószem, valamint a vízálló, kosztaszító, különösen strapabíró (kétszer tartósabb) üléskárpit. A lökhárítók anyagukban színezettek, a rendszámtáblát, az első radart és a hűtőradiátort robusztus védőburkolatok veszik körül. A motorházfedélre ragasztott matt szürke matrica dögösen néz ki, de a feladata, hogy megakadályozza a napfény becsillogását, ami átmenetileg elvakíthatja a pilótát. Az Avenger 4xe az év negyedik negyedévétől rendelhető Európa-szerte.
Forrás: vezess.hu