A napokban kiadott McKinsey-jelentés szerint az Egyesült Államokban az elektromosautó-tulajok 46 százaléka legközelebb újra belső égésűt venne. Árnyalja a képet, hogy alapvetően nem is az elektromos járműveikkel van gondjuk.

Szenzációként tálalta a világ szaksajtója a McKinsey legújabb jelentését, amely az elektromos autók tulajainak véleményét egyetlen „vörös felkiáltójelként villogó” mondatba sűrítette össze: az elektromosjármű-tulajdonosok 46 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a következő autóvásárlásnál visszatérnek a belső égésű kocsikhoz.

A McKinsey Mobility Consumer Pulse tanulmányából kiderül, hogy az Egyesült Államok elégedetlenkedőinek száma jócskán meghaladja a globális 29 százalékos világátlagot, ahogyan az is, hogy nem magával az autókkal van problémájuk, hanem a töltési infrastruktúra elmaradottságával, amely egyenes út a „hatótávpánikhoz”, ami viszont az „elektromos egyenlő városi autó” nézet kialakulásához vezet.

Világszerte hasonló a helyzet: a válaszadók 35 százaléka véli úgy, hogy a töltési hiányosságok miatt „elgondolkodott már azon”, hogy újra belső égésűt válasszon következő járműnek. Harmincnégy százalék fő indokként az elektromosok árát és járulékos költségeit nevezte meg csereindoknak, míg 32 százalékuk az eltérő vezetési stílus miatt berzenkedett. Olyanok is akadtak (az amerikaiak 18, a német válaszadók 28 százaléka), akik azt mondták: egyszerűen jobban szeretnek belső égésűt vezetni. Figyelemre méltó, hogy mindössze 13 százalék nyilatkozott úgy, hogy az elektromosok egyáltalán nem adják meg az elvárt vezetési élményt.
Hol és mennyi?

Ha országokra bontjuk, van durvább adat az Egyesült Államokénál. Ausztráliában a válaszadók 49 százaléka mondta azt, hogy valószínűleg újra belső égésűt fog használni: tekintve az ország földrajzi adottságait és a hatótávpánikot, ebben semmi meglepő nincs. Ugyanakkor ez ismét arra mutat rá, hogy a tulajdonosok nem az autóikkal elégedetlenek, hanem az azt kiszolgáló infrastruktúrával.

Ami az amerikai 46 százalékot illeti: az elektromos gépkocsik eladásának csökkenését többen többféleképpen magyarázzák. Az egyik legfontosabb tényező a növekedés motorjának, Kínának a lassulása: a kitűzött értékesítési célok tavaly túlnőttek a valóságon, ez pedig mélyen befolyásolta a világpiaci kereskedelmet. Ennél is nagyobb problémát okozott a hitelkonstrukciók és támogatási rendszerek változása: míg előbbi esetében a központi bankok kamatemelései miatt nőttek a kölcsönfelvételi költségek, a fogyasztásra ösztönző eszközök volumenét a helyi gyártási kapacitástól teszik függővé, vagyis a „vásárolj hazait” elv alapján erősen korlátozzák a vevők választási lehetőségét. Ehhez járul hozzá a tomboló „hatótávpánik”, amely a töltési infrastruktúra vélt vagy valós hiányosságai miatt rettenti el a fogyasztókat a vásárlástól.

Bár az Egyesült Államok töltési infrastruktúrája gyorsabban épül, mint az elmúlt esztendőkben, a töltőkészülékek száma még mindig nem éri el a 200 ezret. Bár 2021-ben 5 milliárd dollárt irányoztak elő támogatásra, az államok teljesen eltérő szabályozása és a fogyasztói igények területi különbözősége jelentősen lelassítja a folyamatot. Összehasonlításképpen: Kína egyetlen tartományában 2022 végén 345 ezer utcai és út melletti oszlop, valamint 19 ezer komplett töltőállomás volt telepítve.

Brazíliában (szintén a nagy távolságok és a töltési infrastruktúra hiányosságai miatt) 38 százalék volt a célzott kérdésre „igen, visszatérnék” választ adók aránya. A lista másik végén ott van Norvégia és Franciaország 18-18, Olaszország 15 és Japán mindössze 13 százalékkal.

A McKinsey-tanulmányból messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. Egyrészt egy közvélemény-kutatás nem feltétlenül határozza meg a valós cselekedetet, tehát az úgy gondolom még messze nem egyenlő a meg is teszemmel. Másrészt az is kiderül, hogy a csere iránti igény teljesen eltérő a világ különböző részein – egyes piacok ugyanis merőben másképpen alakulnak, mint mások, ezért a fogyasztói igények is drasztikusan eltérnek egymástól. Arról nem is szólva, hogy az e-autókat a fejlett világban sokszor második autónak veszik, ahol a hatótáv para kevéssé releváns, illetve az újabb modelleknél már alapesetben, a kisebb energiatárolókkal is jellemzően 200-300 kilométer tehető meg. Ami azonban a legnagyobb problémát illeti, egy dolog teljesen tiszta: ha a vállalatok és az állami szereplők összekapják magukat, és gyors ütemben nekiállnak infrastruktúrát fejleszteni, az igen jótékonyan hat majd a most háborgók lelkivilágára.

Forrás: makronom.eu