Június végén adták közre az első képeket a Fiat Grande Panda külsejéről, most, hogy túl vannak a márka 125. születésnapjának megünneplésén, már megismerhettük az új kisautó belsejét is, illetve a villanyautó praktikus részletét: a töltőkábelt az orrból kell kihúzni és csatlakoztatni, sokkal egyszerűbbé téve ezzel az otthoni töltést – ezzel 7 kW a maximális töltési teljesítmény. Azt is elárulták, hogy a villanyautó indulóára 25 000 euró alatt marad, ezért a pénzért 44 kWh kapacitású akkumulátort és 110 lóerős hajtómotort adnak.
A többi hajtást egyelőre nem részletezték, csak annyit mondtak, hogy világszerte mindenhol a helyi igényeknek megfelelő lesz a kínálat. Európában minden bizonnyal az 1,2-es PSA-féle turbómotor (önmagában vagy öntöltő hibrid hajtás részeként) lesz választható, míg Dél-Amerikában az 1,0 literes Fiat-féle szívó- és turbómotor kerül majd a motortérbe.
Ahogy azt korábban ígérték, a Lignotto-tesztpálya kanyarja megjelenik a műszerfalon, ráadásul ott van a sarkában a kanyaríven száguldó kisautó is, elérhető lesz majd bambusz-díszbetét is. Teljesen digitális a műszerfal (10 colos műszeregység, 10,25 colos központi érintőképernyő), de azért van külön szellőzéskonzol is. A műszerfalon, az ülések között és az ajtókárpitokon összesen 13 liternyi tárolóhelyet alakítottak ki. Az 5 ajtós karosszéria hossza 3,99 méter, szélessége 1,76 méter és 1,57 méter a magasság, az 5 ülés mögött még 361 literes csomagtérnek marad hely. A Grande Panda mellett még szabadidő-autó (ez várhatóan a Multipla nevet örökli meg) és szabadidő-kupé (a dél-amerikai Fastback utóda) alkotja majd a Panda-családot.
Forrás: origo.hu