Bár a Boxer már régi szereplője a könnyű haszonjárművek piacának, szűnni nem akaró népszerűsége annak köszönhető, hogy a Peugeot folyamatosan fejleszti a strapabíró munkagépet. A Boxer legfrissebb változatán például finom optikai változtatásokat hajtottak végre; átrajzolták a hűtőmaszkot, az első lökhárítót és a külső visszapillantó tükröket.
A módosítások célja a Boxer légellenállási együtthatójának javítása volt. Ennek áldásos hatása akkor érezhető igazán, amikor hosszabb távon, jellemzően autópályán dolgozik a Peugeot teherhordója, hiszen minden megtakarított liter üzemanyag ára a vállalkozás vagy a felhasználó kasszájában maradhat.
Részben ugyanezt a célt szolgálja a Boxer jelentős műszaki újdonsága, az új, nyolcfokozatú automatikus váltó is. A jól megválasztott áttételeknek köszönhetően ugyanis a Boxer minden forgalmi helyzetben gazdaságosabban és kényelmesebben üzemeltethető. Autópályán, nagy sebességgel való haladás közben a hosszú áttételeknek köszönhetően a motor alacsonyabb fordulatszámon dolgozik.
Ez egyfelől mérsékli a fogyasztást, másfelől csöndesebb működést garantál. Az áruk terítésében havonta sok ezer kilométert vezető sofőrök pedig lelkesen igazolják, hogy a nap végére mennyivel kevésbé fáradnak el egy csöndesebb fülkében. Városban az új váltó legnagyobb előnye, hogy felmenti a sofőrt a kuplungolás és a fokozatok kézi kapcsolása alól, ami sűrű forgalomban, nagyvárosi dugóban kifejezetten fárasztó, nehéz munka, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a gyakran szűk belvárosi utcákban kell terelgetni egy testes áruszállítót.
A nyolcfokozatú automatikus váltó bevezetése tehát egyfajta pozitív spirált indított be a Boxer esetében; nagy tempójú haladáskor egyrészt mérsékli a fogyasztást és a vezető zajterhelését, másrészt fokozza a biztonságot, hiszen a kevésbé fáradt, fittebb sofőr biztonságosabban vezet. Az új váltómű mindemellett a vezetési élményt is jelentős mértékben javítja. Az egység része egy hidraulikus nyomástároló, amely egyfelől simábbá és gyorsabbá teszi a fokozatok kapcsolását, másfelől finomabban működik általa a start-stop rendszer is.
Az új, nyolcfokozatú automatikus váltó mellett a korábbi hatfokozatú manuális is a kínálatban marad. Az automata kivitelt a Peugeot 2,2 literes, legendásan tartós BlueHDI dízelmotorjának két erősebb és megújult verziójához lehet megrendelni. A 140 és 180 lóerős változatok (hasonlóan a belépőmodellnek számító, csak kézi váltóval rendelhető 120 lóerős géphez) teljesítik az Euro 6-os emissziós norma követelményeit.
A tiszta és gazdaságos működés mellett a Peugeot legendás HDI erőforrásai rendkívül erősek is. A 180 lóerős csúcsmodell például 450 Nm nyomatékot ad le, ami 80 Nm-rel több, mint a Boxerben eddig elérhető legerősebb kézi váltós változaté. A szegmens egyik legjobb teljesítményű motorja várhatóan különösen népszerű lesz a piacon, hiszen jelentős terhelhetősége révén a Peugeot Boxer össztömege elérheti akár az 5 tonnát is.
Ez pedig csak tovább fokozza majd a Boxer népszerűségét a lakóautók piacán, hiszen eddig is sokan választották kiindulási pontnak a Peugeot legnagyobb áruszállítóját – akár dobozos, akár padlólemezes kivitelben – a lakóautós átalakításokhoz.
Ezt az átütő sikert azért érte el a Peugeot a Boxerrel, mert széles konfigurációs opciókat kínál vásárlóinak. A Boxer kétféle tengelytávval – 3.45 m és 4.04 m -, valamint négyféle felépítéssel érhető el, az utasfülkéből is létezik egy és két üléssoros.
Az automatikus váltó érkezésével és a külső enyhe frissítésével együtt a Boxer számos modern kiegészítőt is a fedélzetén tudhat: a rögzítőfék elektromos, de elérhető kulcs nélküli nyitás és zárás, 10 colos érintőképernyő, vezeték nélküli telefontöltő, a vezető fáradtságára figyelmeztető rendszer, valamint automatikus vészfékező funkció gyalogos- és kerékpáros-felismerő funkcióval.
Az új felszereltségi tételek mellett a Boxer megőrizte azokat az erényeket, amelyek eddig is sikeressé tették. Az 5,4 és 6,4 méter közötti hosszúságú áruszállító rakterének kapacitása 10-től 17 köbméterig terjedhet, terhelhetősége pedig a szegmens élmezőnyében van. Erős és takarékos dízelmotorjai Euro 6-os emissziós besorolást kaptak, a forgalmazó pedig 2+2 év vagy 200.000 km garanciát vállal a Boxerre.
Ám a Peugeot nem kizárólag a belső égésű motorokkal szerelt áruszállítók mezőnyében jár élen. A Boxer és a Peugeot két másik áruszállítója, a Partner és az Expert is része a francia márka elektrifikációs törekvéseinek és átütő sikereinek. Az európai könnyű haszonjárművek piacán a Peugeot E-Partner, E-Expert és E-Boxer alkotta trió vezeti az értékesítési listákat. Az E-Boxer például 110 kWh-s akkumulátorával, 270 lóerős teljesítményével 400 km fölötti hatótávolsággal bír.
Forrás: autoszektor.hu