Továbbra is támogatja az EU-s korlátozásokat a Stellantis-csoport, ám nem szeretne bírságot fizetni, ezért 2025-ben mindent a villanyautókra tesz fel.
Autóipari számítások szerint 15, független gazdasági elemzők szerint inkább 10 milliárd euró körüli lehet annak a bírságnak az éves összege, amellyel az EU azokat az autógyártókat készül sújtani, amelyek nem hozzák a januártól szigorodó emissziós korlátozásokban előírt értékeket.
Miközben a legtöbb gyártó enyhítésért lobbizik, a Stellantis gyakorlatilag egyedül maradt azon véleményével, hogy a belső égésű motorok kivezetésének késleltetése komoly versenyelőnyhöz juttatja a kínai konkurenseket.
Az Automotive News Europe-nak nyilatkozva Jean-Philippe Imparato, a cégcsoport frissen kinevezett európai igazgatója elmondta: arra törekszenek, hogy európai eladásaikban 24 százalékra emelkedjen a tisztán elektromos modellek aránya – becslések szerint gyártótól függően 20-25% szükséges ahhoz, hogy az autógyártók teljesíteni tudják a szigorított elvárásokat.
Ennek érdekében pedig akár a legradikálisabb lépést: a belső égésű motorral szerelt autók gyártásának lassítását vagy felfüggesztését sem tartják elképzelhetetlennek.
Imparato, aki 2021 előtt a PSA vezérigazgatója, azt követően pedig az Alfa Romeo első számú embere volt, 2025-ös gyártási költségvetését teljes mértékben alárendeli az ügynek. Elmondása szerint igény szerint fognak benzinmotoros autókat építeni, ám csak addig, amíg azzal nem hátráltatják a villanyautók 24%-os piaci részesedésének a megvalósulását.
A gyártás átalakítására akár november elsejétől sor kerülhet.
A tervek szerint a Stellantis jelentős támogatást biztosítana kereskedőpartnereinek az elektromos autók értékesítéséhez – magyarul komoly kedvezmények várhatják a vevőket a szalonokban –, ám szükség esetén ennek a fordítottja is előfordulhat, azaz megemelik a belső égésű motorral szerelt típusok árát, hogy ezzel mérsékeljék azok keresettségét.
A Stellantis hatalmas fába vágja a fejszéjét, hiszen miközben a cégcsoport eladásai Európa-szerte visszaestek, és Észak-Amerikában még súlyosabb gondokkal kell megküzdeniük, a Tesla által 2022-ben elindított árverseny és a kínai szereplők megjelenése miatt jelentősen esett a korábban eladott villanyautók használtautó-piaci értéke, ami szintén eltántoríthatja a vevőket az akkumulátoros elektromos modellek választásától.
Forrás: www.vezess.hu