Rövid története legrosszabb évén van túl a világ negyedik számú autógyártója. A Stellantis új menedzsmenttel próbálja eltüntetni a Carlos Tavares irányítása alatt keletkezett romhalmazt. Nem lesz könnyű, s egyelőre a részvényesek bizalmát sem sikerült visszanyerniük, nemhogy a vásárlókét.

A Stellantis szentül ígéri, hogy túljut az utóbbi évek legsúlyosabb krízisén, és már az idén növeli értékesítését, és rendbe szedi pénzügyeit. A világ negyedik legnagyobb autógyártója elsősorban Amerikára fókuszál, az ottani gyászos teljesítmény a részvényárfolyam összeomlásához vezetett, és Carlos Tavares vezérigazgató állásába került tavaly.

stellantis vauxhall
A Stellantis csoporthoz tartozó brit Vauxhall is értékesítési gondokkal küzd / Fotó: AFP

Van mit helyrehozni, hiszen 2024 második fél évében az üzemi eredmény 185 millió euróra zuhant, ami alig értelmezhető mennyiség ebben a szektorban, főképp az egy évvel korábbi 10,2 milliárd euróhoz viszonyítva.

Tavares konyec: rendszerváltás előtt a Stellantis

Ennek eredményeként a befektetők által kitüntetett figyelemmel követett kiigazított üzemi haszonkulcs 5,5 százalékosra töpörödött, épphogy elérve a szeptemberben kiadott, a részvényeseket sokkoló profitfigyelmeztetésben megadott új profitmarzs sáv alsó értékét.

A Stellantist 2021-es megalakulása óta irányító Tavares számára akkor derült ki, hogy nincs visszaút, elvesztette a tulajdonosok bizalmát. Most a részvényesek kiengesztelésére a menedzsment azt javasolja, hogy a tavalyi nyereség terhére 0,68 euró osztalékot fizessen ki a vállalat. Tavaly áprilisban egyébként 1,62 eurós osztalékot fizettek az előző év után.

A Stellantis szerda reggel publikált 14 oldalas gyorsjelentésében

egy helyen sem találkozhatunk már Carlos Tavares nevével, az általa hátrahagyott romhalmazzal és a teendők listájával viszont annál sűrűbben.

A Fiatot megalapító Agnelli dinasztiához tartozó John Elkann Stellantis-elnök által jegyzett dokumentum inkább az éves adatokat helyezi előtérbe, mert azok nem olyan látványosan rosszak, mint a második féléves számsorban szereplők.

Hatalmas piacvesztés Amerikában és Kínában

Ami szembeötlő, hogy a Stellantis egyedül Dél-Amerikában tudta eladásait növelni, másutt százalékban kifejezve is két számjegyű volt a visszaesés 2023-hoz viszonyítva. A Stellantis autóiból tavaly 5,526 millió darabot értékesítettek, szemben a 2023-as 6,393 millióval.

A különbség 861 ezer autó, ami irdatlan mennyiség, ráadásul ennek egy jelentős része fizikailag is elkészült, ott porosodik a gyárak és a kereskedők lerakataiban.

 Stellantis Celebration of 125 years of vehicle construction at Opel
Itt még együtt: Tavares, Elkann és Scholz kancellár a Stellantishoz tartozó Opel autógyártó indulásának 125. évfordulóján, 2024 júniusában, Rüsselsheimben. Ketten közülük már elbuktak / Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A helyzet a második legnagyobb piacukon a legrosszabb: Amerikában 304 ezer eladatlan autójuk volt az év végén, s már annak is örülnek, hogy 10 százaléknyit ki tudtak különféle akciókkal söpörni a készletből a második fél évben. A Stellantis amerikai vesszőfutását jól jellemzi, hogy a 2023-as, közel kétmilliós értékesített volumen tavaly 471 ezerrel csökken.

A fő piacon, Európában csak 10 százalékos, 286 ezres volt a mínusz. Arányaiban a legrosszabb a Kínát, Indiát és a csendes-óceáni térséget összefogó régióban volt, ahol 154 ezerről 61 ezerre zuhant a forgalom, igaz, a Stellantis kínai jelenléte lényegében az oda exportált Jeepekben merül ki.

Helyi gyártásuk már nincs, a Leapmotor elektromosautó-gyártóba vásárolták be magukat, de ennek a számai nem jelennek meg a Stellantis jelentéseiben. A kínai autógyártó nemzetközi pályafutását egy 2023 októberében alapított vegyesvállalattal segítik, a Leapmotor T03-as mini villanyautót például már a lengyelországi Tychyben (is) gyártják az európai piacra.

  • Az Abarth,
  • Alfa Romeo,
  • Chrysler,
  • Citroen,
  • Dodge,
  • DS Automobiles,
  • Fiat,
  • Jeep,
  • Lancia,
  • Maserati,
  • Opel,
  • Peugeot,
  • Ram
  • és Vauxhall

márkát a portfóliójában tudó Stellantis éves árbevétele 17 százalékkal, 156,9 milliárd euróra csökkent, adózott eredménye pedig 70 százalékkal, 5,52 milliárd euróra olvadt. A készpénzállomány hatmilliárdos mínuszt mutat, ami az eladatlan raktárkészlet magas szintjére vezethető vissza.

Leapmotor Zhongshan,Guangdong,China-june,10,2022:a,Khaki,Leapmotor,T03,Electrical,Car.
Az európai piacra szánt Leapmotor T03-as mini villanyautót a Stellantis Tychyben lévő gyárában szerelik össze / Fotó: Freer

A Stellantis az idén tíz új modellel lép a piacra, de ez lehet, hogy elírás, mert egy ekkora konszern esetében ez édeskevésnek tűnik. Különösen úgy, hogy a cégcsoport négy különböző méretű platformot fejleszt(ett), melyekre az elektromos hajtású modelljeit tudja felépíteni.

Ettől az uniformizálástól tetemes költségmegtakarítást remélnek. Ahogy a részvényesek is. A Stellantis árfolyama a tavaly márciusi 26 eurós csúcsáról mára 12,8 euróra esett.

Meglehet, hogy jó beszállási pontnál jár már a részvény, a még az első fél évben kinevezendő új vezérigazgató pedig rendet tesz a Fiat Chrysler Automobile és a Peugeot-Citroen SA egyenlő arányú fúziójával négy évvel ezelőtt létrehozott, globális autógyártóba. A bizalom még nem tért vissza, ezt jelzi, hogy a gyorsjelentésre 5,1 százalékos eséssel reagált a Stellantis amszterdami tőzsdén forgó részvénye.

Forrás: www.vg.hu