A Stellantis leállította a kínai Leapmotor T03-as elektromos autó gyártását lengyelországi üzemében. A háttérben politikai és piaci bizonytalanságok, valamint alternatív gyártási helyszínek keresése állhat.
A Stellantis hivatalosan is megerősítette, hogy március 30-ával leállította a kínai Leapmotorral közösen fejlesztett T03 típusú kis elektromos autó gyártását a lengyelországi Tychy városában található üzemben. A vállalat közölte: továbbra is elkötelezett a Leapmotor modellek európai bevezetése mellett, de jelenleg új gyártási lehetőségeket vizsgál.
Bár a döntés okait nem részletezték, ismert, hogy tavaly a Stellantis és a Leapmotor már törölte egy másik közös modell, a B10 elektromos crossover lengyelországi gyártásának tervét is.
Politikai háttér és új célpont
A leállítás egybeesik azzal az időszakkal, amikor Kína – nem hivatalosan – arra kérte autógyártóit, hogy mérsékeljék európai befektetéseiket azon országokban, amelyek támogatták az EU által kivetett vámokat a kínai elektromos autókra. Lengyelország ezek közé tartozik, míg például Spanyolország, amely tartózkodott a szavazásnál, most előnyösebb helyszín lehet a B10 modell gyártására.
A Stellantis 51 százalékos részesedéssel rendelkezik a Leapmotorral közös nemzetközi vegyesvállalatban, amely kizárólagos joggal értékesíti és gyártja a kínai márka modelljeit Kínán kívül – írja a Reuters.
Forrás: www.autopro.hu