A Stellantis öt jelöltre szűkítette a vezérigazgatói pozícióra szánt listát, és hamarosan döntés születhet arról, ki vezeti tovább a céget a piaci bizonytalanságok és az amerikai autóipari vámok szorításában. A döntés hátterében drámai váltás, elbocsátások és geopolitikai nyomás is áll.

A Stellantis belső források szerint ötfős listára szűkítette a vezérigazgatói jelöltek körét. A vállalat Carlos Tavares decemberi távozása óta keresi új vezetőjét, miután a volt vezérigazgató mögött jelentős eredmény-visszaesés, megromlott kapcsolatok és elégedetlen részvényesek maradtak.

Az éves részvényesi közgyűlésen, április 15-én Amszterdamban, várhatóan napirendre kerül a Tavaresnek juttatott 35 millió eurós végkielégítés és bónuszcsomag is, ami sokaknál kiverte a biztosítékot.

Két belső, három külső jelölt versenyez

A vállalat vezetése két belső jelöltet is fontolóra vett:

  • Antonio Filosa, az észak-amerikai üzletág vezetője
  • Maxime Picat, a beszerzésért felelős vezető

Rajta kívül három külső férfi jelölttel is interjúztak, de nevüket nem hozták nyilvánosságra – a kiválasztási folyamat diszkréten zajlik. A cég célja, hogy 2025 első félévének végéig megtalálják az új vezérigazgatót.

Komoly kihívások várnak az új vezetőre

A következő vezérigazgató komoly kihívásokkal néz szembe. Az egyik legégetőbb probléma Donald Trump által kilátásba helyezett 25 százalékos vám a külföldről érkező autókra, amely már most eladások visszaeséséhez, elbocsátásokhoz és gyárleállásokhoz vezetett az USA-ban, Kanadában és Mexikóban is.

Mindemellett a Stellantis is küzd a villanyautókra való átállás nehézségeivel, akárcsak a teljes iparág. A vállalat átmenetileg 900 dolgozót bocsátott el öt amerikai gyárában – írja az Autmotive News.

Forrrás: www.autopro.hu