- Gerry Scotti műsorvezetésével, Olaszország legnagyobb zenei sztárjaival, az Amici tehetségkutató döntőseivel és a nemzetközi sztár, Shaggy fellépésével zajlott a város védőszentjének szentelt nyilvános koncert, amelyet a hagyományos San Giovanni tűzijáték koronázott meg.
- Több mint 40.000 ember töltötte meg a Piazza Vittorio Venetót, és hatalmas szabadtéri zenei, öröm- és közösségi ünneppé változtatta a város szívét.
- A sztárvendég, Shaggy globális slágerének, a „Boombastic”-nak 30-ik évfordulóját ünnepelte a nemrég megjelent új verzió előadásával – itt tekinthető meg a hozzá készült klip (video), amelyben a Fiat Grande Panda is szerepel egy látványos, a Lingotto tetején előadott produkcióval.
- A lenyűgöző előadást követően Shaggy egy Grande Panda volánja mögé ülve hagyta el a Lingotto tetőteraszát, majd csatlakozott a színpadon Noemi-hez, akivel közösen adták elő a közönségkedvenc „Angel” című duettet.
- A koncertet a Canale 5 csatorna országosan közvetíti június 29-én, így egész Olaszországnak lehetősége lesz arra, hogy újra átélje ezt a varázslatos estét.
Torino védőszentjének ünnepe június 24-én érkezett látványos csúcspontjához a „Torino is Fantastic” koncerttel – az eseményt nagy várakozás előzte meg és a FIAT támogatta. A Piazza Vittorio Veneto lélegzetelállító színpaddá alakult, ahol a zene, a fények és az érzelmek egy felejthetetlen éjszaka időtartamára egyesítették a várost.
Olivier Francois, a FIAT vezérigazgatója és a Stellantis globális marketingigazgatója így nyilatkozott:
„A FIAT és Torino több mint 125 éve mély kapcsolatot ápol, amely visszaköszön a város tereiben, lakóiban és szellemiségében. A ‘Torino is Fantastic’ koncertet kifejezetten a FIAT szorgalmazta, hogy hangsúlyozza ezt az időtálló köteléket – és az, hogy több mint 40 000 torinói gyűlt össze a város egyik legikonikusabb terén, ennek az erős kapcsolatnak az ékes bizonyítéka. Rendkívül büszke vagyok erre.”
Majd hozzátette: „A FIAT elkötelezettsége túlmutat az autógyártáson: elérhető, fenntartható mobilitásban és társadalmi szerepvállalásban gondolkodunk. Az új 500 Hybrid modell gyártásának idei novemberi elindítása a Mirafiori üzemben tökéletes példája a jövőképünknek, amely ötvözi az innovációt, a hagyományt, az ipart és a közösséget, s teszi mindezt a jövőbe vetett optimizmus jegyében.”
A koncert házigazdája a népszerű televíziós személyiség, Gerry Scotti volt, a vendégfellépő Noemi énekesnő mellett pedig igazi sztárparádé lépett színpadra: Alessandra Amoroso, Annalisa, Antonello Venditti, Gianna Nannini, Il Volo, Mahmood, Tananai és az Amici döntősei nyújtottak emlékezetes előadásokat. Minden fellépő három ikonikus dalát adta elő, így a közönség az este folyamán részese lehetett a dinamikus és sokszínű zenei utazásnak.
Az est fénypontja a világsztár, Shaggy megjelenése volt, aki a Lingotto helikopter leszállójára érkezve adott energikus előadást a tetőn az újragondolt „Boombastic” slágerrel. Ezzel ünnepelte az eredeti változat megjelenésének 30-ik évfordulóját, és igazán különleges multimédiás élményt teremtett. Ezt követően Noemivel közösen énekelte el az érzelmes „Angel” duettet, amely a reggae és az olasz soul találkozásaként varázsolta el a közönséget.
Noemi külön monológot is előadott a Lingottóról – kiemelve az egykori gyár történelmi jelentőségét, mint Olaszország egyik fő ipari központját és a modern építészet mesterművét. Megható szavakkal idézte fel a több mint 300.000 növényt számláló tetőkertet, a ‘Pista 500’-at, valamint a Pinacoteca Agnelli falai között található ‘Casa FIAT’ kiállítóteret, s hangsúlyozta a FIAT mély és történelmi kapcsolatát Torinó művészetével és kultúrájával.
A Friends & Partners produkciós cég által szervezett eseményt Torino hagyományos tűzijátéka zárta, amely ezreket vonzott a térre és környező utcákba. Sokkal több volt ez, mint egy koncert: az esemény Torino identitásának, zenéjének és a FIAT-hoz fűződő mély, időtálló kapcsolatának ünnepe volt.
A koncertet június 29-én a Canale 5 sugározza – így azok is átélhetik a varázslatot, akik ott voltak, és azok is, akik lemaradtak róla.
SHAGGY:
Orville Richard Burrell, azaz Shaggy Kingstonban született és Jamaicán nőtt fel. Tizenéves korában költözött Brooklynba, és hamar belevetette magát New York városának virágzó dancehall szcénájába MC-ként. Nem sokkal azután, hogy négy évet szolgált az amerikai tengerészgyalogságnál – ebből kétszer a Közel-Keleten, a Sivatagi Vihar hadműveletben –, megkötötte első lemezszerződését, és villámgyorsan világszerte berobbant az „Oh Carolina” című slágerével. Shaggy – akit Martin Kierszenbaum és a Cherrytree Music Company menedzsel – a zenetörténelem egyetlen gyémántlemezes dancehall előadójaként több mint 40 millió albumot adott el eddig. Emellett 8 kislemeze szerepelt a Billboard Hot 100-as listán, és 7 albuma a Billboard 200-on (ebből 4 a top 40-ben). Két Grammy-díjat nyert, és minden idők három legnépszerűbb reggae előadója közé tartozik a Spotify-on. Idén nyáron Shaggy Pitbull oldalán turnézik Európában és az Egyesült Királyságban – a teljes turnéprogram itt érhető el.
Facebook: @Shaggy
Instagram, TikTok & Twitter: @direalshaggy
Forrás: www.media.stellantis.com/hu-hu