Bő két évvel ezelőtt az Alfa Romeo korábbi vezére, Jean-Philippe Imparato egy interjúban arról beszélt, hogy az Alfa Romeo legendás QV modelljei a jövőben már csak elektromos hajtásláncot kapnak. Azóta sok dolog történt az anyavállalat Stellantis körül és jónéhány márkánál újragondolták az elektromos átállást. A Dodge visszakapta a V8-as motorokat, siettetik a Charger belső égésű motoros változatát, illetve látszólag az Alfa Romeo Giulia és Stelvio is megússza majd a teljes elektromos átállást.

Legalábbis erről ebszélt egy Top Gearnek adott interjújában az Alfa Romeo jelenlegi vezére, Santo Ficili. Elmondása szerint a Quadrofoglio szellemiségének fenntartása személyes célja és éppen ezért úgy gondolja, hogy bár lehetnének elektromosak a következő QV Alfák, de simán lehetnek belső égésű motorosak is. Ezen mondat után pedig sokakban felcsillant a remény, hogy a Giulia és a Stelvio következő generációinak csúcsváltozatai még rendes motorral kerülnek piacra.

Korábban voltak pletykák arról, hogy mind a két modell a Stellantis STLA Medium platformjára kerülhet, de ezzel elvennék a két típus élét, hiszen az egy keresztmotoros, alapvetően elsőkerék-hajtásra tervezett alap. Sokkal valószínűbb, hogy a még mindig fejlesztés alatt álló STLA Large platformra kerülnek majd, ami nemcsak hosszmotoros, hátsókerék-hajtású felépítést enged, de befogad belső égésű motort, hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos hajtásláncokat is. Onnan is lehet tudni, hogy az Alfa Romeo egyelőre nem engedi el a benzinmotorokat, hogy Ficili elmondta az interjúban: az utolsó pillanatban tervezték át a 2025 év végén várható Stelvio elejét, hogy elférjenek benne rendes hűtőradiátorok.

A márka igazgatója emellett arról is beszélt, hogy az Alfa Romeónál nagyon fontos a hiteles márkaidentitás. Elsősorban nem nagy darabszámban szeretnének autókat értékesíteni, mint például a BMW, hanem arra törekednek, hogy vásárlóik megszeressék a márkát. A bő százéves történelem során elért eredményekre és teljesítményekre akarnak felépíteni egy romantikát, amitől az Alfa Romeo egyértelműen felismerhető és szerethető lesz.

Forrás: Carscoops,  www.totalcar.hu