A Stellantis jelentősen bővíti marokkói gyártókapacitását, hogy lépést tartson az elektromobilitás globális terjedésével. A Kenitra városában működő üzemet 1,2 milliárd eurós beruházással fejlesztik, így a jövőben több mint félmillió jármű készülhet évente, köztük egyre több elektromos autó is.

A Stellantis a következő hónapokban több mint kétszeresére növeli marokkói Kenitra városában működő gyárának kapacitását. A tervek szerint az üzem éves termelése eléri az 535.000 járművet, szemben a jelenlegi 200.000-rel – jelentette be Samir Cherfan, a vállalat közel-keleti és afrikai régióért felelős operatív vezetője.

A bővítés célja, hogy jelentősen növekedjen az elektromos járművek gyártása: a Citroën Ami, az Opel Rocks-e és a Fiat Topolino modellből ezentúl évi 70.000 darab készülhet, a mostani 20.000-rel szemben.

Marokkó járműgyártó nagyhatalommá válhat

A 1,2 milliárd eurós beruházással nemcsak a termelés nő, hanem az ellátási lánc is erősödik: Marokkó célja, hogy 2030-ra a gyártáshoz szükséges alkatrészek 75 százaléka helyben készüljön – mondta Aziz Akhannouch miniszterelnök. Ez jelenleg körülbelül 69 százalékon áll.

A kenitrai gyárban a Stellantis a jövőben hibrid hajtású motorokat és háromkerekű járműveket is gyártana. A mostani fejlesztéssel Marokkó összkapacitása meghaladhatja az évi 1 millió darabot.

A marokkói autóipari export 2024-ben rekordot döntött: 157 milliárd dirhamra (17 milliárd dollárra) nőtt, ami 6,3 százalékos bővülést jelent. A kormány az utóbbi években célzottan készült az elektromobilitásra való átállásra, többek között kínai akkumulátorgyártókat vonzott az országba – írja az Automotive News.

Forrás: www.autopro.hu