A Stellantis szerdai közleménye szerint az észak-amerikai kiszállítások 17 százalékkal, 379 ezer darabra emelkedtek.
A fellendülés annak a stratégiai irányváltásnak köszönhető, amelyet John Elkann elnök és Antonio Filosa vezérigazgató indított el. Filosa tavaly júniusban vette át a cég irányítását Carlos Tavares korábbi vezérigazgatótól, aki alatt a Stellantis jelentős piaci részesedést veszített. Az új vezetés azóta visszavágta az elektromos járművekkel kapcsolatos terveket, és csökkentette a modellek árát. Emellett bővítették a hibrid kínálatot, valamint javították a kereskedői hálózattal fenntartott kapcsolatokat is.
Filosa emellett az európai működés optimalizálásán is dolgozik. A vállalat a múlt héten bejelentette, hogy 650 mérnöki pozíciót szüntet meg a németországi rüsselsheimi létesítményében. Ezzel egy időben viszont 120 millió eurós beruházást indítanak a kelet-franciaországi Sochaux üzemének festőműhelyében. A Stellantis kínai partnerekkel is tárgyalásokat folytat arról, hogy azok esetlegesen részt vegyenek az európai tevékenységeiben.
Az értékesítési adatok hatására a cég részvényei a milánói tőzsdén a kereskedés elején több mint százalékot erősödtek.
A Stellantis az év elején 22 milliárd eurós (26 milliárd dolláros) értékvesztést és egyszeri tételeket számolt el, ami a részvényárfolyam zuhanását okozta, így az idei évet tekintve alulteljesítő a részvény a páneurópai Stoxx 600 indexhez képest.

Forrás: www.portfolio.hu
