Egy nemrég indult hagyománnyal ünnepli a Jeep Canada a több évtizedes jubileumát.

Különleges látványra ébredhettek azok, akik a kanadai Windsor városában megközelítették a Detroit folyót. Egy 12,2 méteres gumikacsa mosolygott vissza rájuk a Jeep kanadai központja mellett és ennek egyértelmű oka van: az amerikai gyártó 85 éve alapította meg kanadai részlegét, ahol gyártással és kereskedelemmel egyaránt foglalkoztak.

De miért a gumikacsa? A trend még 2020-ban a koronavírus-járvány idején indult, amikor egy amerikai nő összeszólalkozott egy másik autóssal egy bevásárlóközpont parkolójában. A konfliktust szerette volna egy kis kedvességgel feloldani, ezért a boltban vett pár gumikacsát és rárakta egy kedves üzenettel a vitapartner Jeep Wranglerére. A tulaj lefotózta a kacsát az autóján, megosztotta a közösségi médiában és elindult egy trend.

Azóta a világ minden szegletében Jeep tulajdonosok gumikacsát raknak egymás autójára, ha lehetőségük adódik rá és ezt maga a gyártó is hamar felismerte. A jelenség kedvességet és összetartozást szimbolizál, illetve a közösségi médiában is komolyan terjed. Az évek során elnevezték duckingnak és sokszor #DuckDuckJeep jelöléssel találják meg egymást.

Fotó: Jeep

A jelenségre a gyártó is felfigyelt és elkezdték behúzni a saját marketing-kampányaikba. Éppen ezért ünnepli egy kolosszális méretű gumikacsával a Jeep Canada az elmúlt 85 évet, illetve kisebb kiállításokat is szerveztek városszerte. Ezeken az érdeklődők is kaphatnak Jeep emblémával ellátott gumikacsákat, persze nyilván sokkal kisebbeket.

Forrás: www.totalcar.hu