Hozza a márka sportos hangulatát, miközben a környezet elkötelezett barátja: sokat ígér az első zöld rendszámos Alfa. Talán a fűszerezésen múlt, hogy miután vezettük az új Tonale plug-in hibrid csúcsváltozatát, az egyik szemünk sírt, a másik nevetett.
Új seprű jól seper, tartja a mondás, és a francia Jean-Philippe Imperato – látva a döcögő eladásokat – nagytakarításba kezdett az Alfa Romeo új elnökeként. Ennek eredménye évi egy új modell lesz, már a Stellantis konszern műszaki alapjain, legelső intézkedéseként pedig megvizsgálta a milánói márka első kompakt SUV-ját. „Attendons”, vagyis várjunk, mondta, és a szériaértett prototípust visszaküldte a fejlesztőknek, hogy csinosítsanak még a beltéren, és főleg tegyék izmosabbá a plug-in hibrid csúcsmodellt, aminek eredménye 280 lóerő lett, és közel egy év csúszás a piaci bevezetésben.
Millió részletében más, mint a krumpliforma SUV-ok
Szerencsére monsieur Imperatónak esze ágában sem volt az új autó olaszságán csorbítani, így maradt az alpesi hágóról kölcsönzött Tonale név (hasonló logikát követtek a nagyobb Stelviónál) és a nápolyi gyártás, a valaha az Alfasudnak felhúzott üzemben. Na meg a különleges forma, ami hozza a 2019-es tanulmány hangulatát, lényegében csak a kilincseket és a tükröket cserélték hagyományosra, illetve az ötszögletű hátsó szélvédőre felszereltek egy ablaktörlőt. Igaz, kicsit tömzsibb, mint a többi Alfa, de 4,5 méteres hossz és 1,6 méteres magasság mellett nincsenek csodák, az összhatás harmonikus.
Mi pedig fotózás közben elmerülünk az olyan finom részletekben, mint a rosso féknyereg, a szürke keretes pajzsmaszk, a hármas tagolású, finoman metszett első és hátsó lámpapár, a két valódi kipufogóvég, vagy az üvegre préselt alfa motívum, melyen a sárkánykígyó feje villásdugót formáz. Ideje beszállni, persze SUV-módi szerint nem a földszintre, hanem félemeletre, jó hír viszont, hogy a feláras, elektromosan állítható bőrülések tisztességes méretűek, és határozott oldaltartásúak. A folytatáshoz katt ide!
Forrás: www.origo.hu