A Stellantis olasz márkája előrukkolt a Fiat 600e villanyautó gyárilag tuningolt változatával. A Fiat tavaly nyáron lebbentette fel a fátylat a vadonatúj 600-as modelljéről, mely 4,17 méter kompakt crossover 1,2 literes 3 hengeres turbós benzines hibrid, illetve tisztán elektromos változatban készül.
Míg előbbi kereken 100 lóerős és 205 Nm nyomatékú, addig utóbbi 156 lóerős, illetve 260 Nm-es produkciót ad elő. És most feltűnt a színen a mintegy 400 kilométeres hatótávú Fiat 600e gyárilag tuningolt vadonatúj Abarth változata. A Fiat Abarth 600e 240 lóerős teljesítménye mellé egyedi aerodinamikai csomag, 20 colos könnyűfém-felnik, széles sportgumik, finomhangolt futómű és megerősített fékrendszer társul.
A menetteljesítmények egyelőre ismeretlenek, viszonyításképp, az 1,5 tonnás 600e 9 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100-ra és 150 km/h a végsebessége. Az egyelőre ismeretlen árú újdonság elsőként Scorpionissima limitált verzióban lesz kapható, melyből az Abarth 1949-ben történt alapításának emléket állítva stílusosan 1949 példányt gyártanak.
Forrás: hvg.hu