A közel négy évtizedes múltra visszatekintő patinás Alfa Romeo 90 abszolút egyedi műszerfal kialakítással büszkélkedhet. Az Alfa Romeo az 1984-es Torinói Autókiállításon leplezte le az Alfetta utódjának tekinthető 90-es modellt, melynek karosszériájának vonalait a Bertone designműhely tervezte.
Az 1987-ig mintegy 56 ezres mennyiségben gyártott, majd pedig a 164-es által felváltott Alfa Romeo 90-es egy magas alapfelszereltségű típus volt, melyhez alapáron jártak az elektromos mozgatású első ablakok és ülések, a drágább modellekbe pedig hátsó elektromos ablakemelő, szervókormány, fedélzeti számítógép és digitális műszerfal is került.
A 120-156 lóerős szívó benzinmotorokkal, illetve 110 lóerős turbódízel erőforrásokkal szerelt 90-es modellről kevesen tudják, hogy műszerfalának jobb oldalába akár egy teljes értékű gyári aktatáskát is be lehet csúsztatni.
És most feltűnt a színen egy ilyen, éppen új gazdára váró régi Alfa Romeo. A mellékelt fotókon látható példány 1986 áprilisában látta meg a napvilágot és azóta mintegy 153 ezer kilométert hagyott maga mögött.
A Hollandiában állomásozó régi olasz szedánt 12 000 eurós, vagyis átszámítva mintegy 4,7 millió forintos áron kínálják eladásra. A 4,39 méter hosszú és 2,51 méteres tengelytávolságú Alfa Romeo 90 1,8 literes benzines változata 120 lóerős teljesítményű, illetve 167 Nm nyomatékú, ami 186 km/h-s végsebesség elérését teszi lehetővé. Az Alfa Romeo 90 1.8-ból három év alatt kevesebb, mint 5 ezer példány készült.
Forrás: hvg.hu