A Peugeot tovább folytatja modellpalettájának elektrifikációját, hiszen ma már az oroszlános márka minden modellje kapható legalább részben vagy teljesen elektromos hajtással.
A Peugeot kínálatának egyik legfontosabb tagja a 208-as. A modell jelentőségét piaci sikere is igazolja, hiszen 2019-es bemutatása óta folyamatosan az érdeklődés középpontjában áll, s már az első alig több mint három év alatt is egymillió példány kelt el belőle. Sőt, 2022-ben egész Európában a Peugeot 208 volt a legkelendőbb típus – nem kis részben annak is köszönhetően, hogy elektromos változata, az E-208 is nagyon sikeresnek bizonyult.
Az E-208 népszerűsége távolról sem véletlen, hiszen a Peugeot piacvezetőnek mondhatja magát az elektromos autók B szegmensében (kiskategória), illetve a könnyű haszonjárművek mezőnyében. Az E-208 eddig több mint 110 ezer példányban kelt el, saját kategóriájában listavezető modell.
A Peugeot azonban nem ül a babérjain, hiszen az E-208-as 2019-es piaci bevezetése óta folyamatosan továbbfejleszti a kis elektromos autó hajtásláncát, illetve kényelmi és biztonsági rendszereit, valamint frissíti formatervét.
Először 2021-ben optimalizálták az E-208 teljesítményét; ekkor a hatótávolság 6,5 %-kal, azaz mintegy 22 km-rel lett hosszabb. Ennél is jelentősebb a legújabb változtatások hatása. Az E-208 aktuális, már kapható változata nagyobb testvére, az E-308 technológiáját kapja meg. Így a várható homologizált fogyasztás 12 kWh lesz 100 kilométerenként, miközben a villanymotor teljesítménye 136-ról 156 lóerőre nő. Mivel az új E-208 51 kWh-os akkumulátort kap (ebből 48,1 kWh óra használható) ideális körülmények között akár 400 km fölötti hatótávolsággal is lehet számolni.
Ez jelentős javulás a 2021-es frissítéshez képest is, hiszen a hatótáv így több mint 10%-kal, körülbelül 38-km-rel lett nagyobb, miközben a teljesítmény is javult 15%-ot. Az E-208 sokkal élénkebb menetteljesítményeinek alapja a nagy, 260 Nm-es nyomaték, amely – mivel villanymotor adja le – mindig késedelem nélkül érkezik. Így a kis Peugeot még nagyobb vezetési élményt nyújt, hiszen lelkesítő a dinamizmusa, ugyanakkor nincs zaj, nincs vibráció, nincsenek a gyorsulást megszakító váltások és természetesen nincsen emisszió sem.
Az új elektromos hajtáslánc mellett a Peugeot mérnökei számos olyan megoldást alkalmaztak az új E-208-ban, amelyek fokozzák az energiafelhasználás hatékonyságát. Az új akkumulátor például már 400 voltos üzemi feszültséggel működik, ami gyorsabb tölthetőséget és hosszabb élettartamot jelent. A hőszivattyú is hatékonyabban dolgozik, hiszen a szélvédő tetején elhelyezett páratartalom-érzékelő jelei alapján a lehető legkevesebb áramot felhasználva képes hűteni vagy fűteni az utasteret.
Emellett a Peugeot E-208 felnijeire a gyárban csökkentett gördülési ellenállású abroncsokat szerelnek, így mérsékelve a villanymotor fogyasztását. Ugyanezt a célt szolgálja a hajtási áttétel megváltoztatása is, amelynek köszönhetően elsősorban autópályán fogy kevesebb áram az akkucsomagból.
Annak érdekében, hogy a forma és a tartalom harmóniája megmaradjon, a műszaki részletek felfrissítése mellett nemrég a Peugeot E-208 formaterve is megújult. A formatervezők értő kezekkel és finom ízléssel módosították a négy éve bemutatott modellt, amely mostantól jobban illeszkedik a Peugeot legfrissebb arculatába.
Az először a 9X8 Hypercar versenyautón, majd a négyajtós és a kombi 508-ason megjelent hármas fénycsík a fényszórók alatt jellegzetes és markáns elem. Erre rímel a hátsó lámpatest, amelyben szintén három oroszlánkaromra emlékeztető, de vízszintesen elhelyezkedő LED fénycsík kapott helyet. A E-208 GT felszereltségi szintjén a hátsó lámpatestben a tolatófény és az irányjelző is LED-es. A hűtőmaszkban sok apró, a karosszéria színére fényezett elem garantálja, hogy a teljes hűtőrács sokkal jobban integrálódik a 208 orrészébe, így az egész autó nemcsak masszívabb, hanem modernebb látványt is nyújt.
A Peugeot E-208 utasterének leglátványosabb eleme a Peugeot i-Cockpit és a kompakt kormánykerék. A Peugeot egyedi megoldása nagyon népszerű a felhasználók körében. A kis átmérőjű volán sportosabbá, közvetlenebbé teszi a dinamikus E-208 irányítását, az i-Cockpit és az infotainment rendszer pedig ergonomikusabb és logikusabb elrendezésű, mint valaha.
A menürendszer hasonlóan kezelhető, mint az okostelefonok, a Peugeot i-Connect Advanced infotainment rendszer pedig 3D-s navigációval segíti a célba jutást, valamint automatikus „over-the-air” frissítések is járnak hozzá. Minden változat alapfelszerelésként kapja meg a vezeték nélküli Android Auto és Apple CarPlay telefontükrözést.
Szintén valamennyi verzióban szériatartozék a 10 colos központi kijelző (korábban a két alacsonyabb szint 7 collos képernyőt kapott). Ez a modern kezelőfelület az Allure és GT modelleken HD felbontású, és ideális eszköz a fedélzeti elektronika kezeléséhez. A látványos billenőkapcsolók továbbra is a fő képernyő alatt helyezkednek el.
A középkonzolon lehet kiválasztani az aktuális vezetési üzemmódot (Eco, Normal és Sport) – aszerint, hogy a nagyobb teljesítmény vagy a hosszabb hatótáv a fontos. A Brake üzemmód fokozza az energiavisszatáplálást a „gázpedál” felengedése után.
Ami pedig az akkucsomag újratöltését illeti, a Peugeot E-208-ashoz kétféle töltő kapható. A 7,4 vagy a 11 kW-os töltővel néhány óra alatt akár otthon is feltölthető az autó 80%-ig. De 100 kW-os nyilvános töltőről az E-208 elektromos rendszere gyorstöltéssel akár 25 perc alatt is elérheti a 80%-os töltöttséget, vagy fél óra alatt körülbelül 250 km-re elegendő áramot vehet fel az autó.
A három felszereltségi szinttel (Active, Allure és GT) elérhető Peugeot E-208 51 kWh-s akkucsomagjára a Peugeot 8 évig vagy 160 ezer kilométer megtételéig érvényes gyártói garanciát vállal.
Forrás: autoszektor.hu