Megérkezett a Fiat Panda elektromos változata. Az autó az elektromos szegmensben olcsónak számít a 25 ezer eurós árával. A modellt a szerbiai üzemében fogja összeszerelni a Stellantis.

Új modellel bővül a Stellantis olcsó elektromos modelljeinek sora: bemutatkozott az új Fiat Panda, aminek lesz elektromos változata is. Bár Torinóban mutatták be az autót, a Panda Szerbiában készül, az elektromos verzió ára pedig 25 ezer euró, azaz 10 millió forint alatt marad.

Az eseményen részt vett a Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares és John Elkann elnök, valamint Adolfo Urso olasz ipari miniszter is. Utóbbi meglepetésvendégnek számít a Reuters értékelése szerint, miután az olasz kormány ebben az évben többször is kritizálta a Stellantist. Róma problémája egyrészt az olasz autógyártási kapacitások csökkenése, másrészt a tö9rténelmi olasz márkák (Fiat, Alfa Romeo) részbeni külföldi gyártása volt.

Ősszel érkezik az utakra az elektromos Panda
Az elektromos járművek szállítása várhatóan október és november között, a hibrid esetében pedig néhány hónappal később kezdődik. A Panda hibrid változatának ára 19 ezer euró körül mozog majd.

Három elektromos modell – egy pick-up, egy hatchback és egy kis SUV – is érkezik 2027-ig Fiat-logóval a Stellantis tervei szerint. Az összes új modell a Stellantis alacsony költségű, több hajtásmódra is alkalmas Smart Car platformjára épül majd, amely a nemrégiben bemutatott Citroën e-C3 alatt debütált.

Ahogyan arról az autopro.hu a korábbi cikkében is írt, az új Panda nem váltja fel azonnal a jelenlegi modellt, mert ezt egészen 2029-ig gyártásban tartja a Fiat az olaszországi pomiglianói üzemében.

Forrás: autopro.hu