Ha nem dönt gyorsan egy akkumulátorgyár felépítéséről a Stellantis, akkor az olasz kormány másra fordítja az eredetileg a projektre szánt pénzt.
Adolfo Urso, olasz iparminiszter augusztus 22-én úgy fogalmazott, hogy „órákon belül” határozott kötelezettségvállalásra számít a Stellantistól az Olaszországban építendő akkumulátorgyárra vonatkozó terve kapcsán, ellenkező esetben a kormány máshova helyezi át a projektre szánt közpénzeket. Az akkumulátorgyártással foglalkozó ACC, amelyben a Stellantis a legnagyobb befektető, három gigagyárat tervez Európában építeni, egyet ezek közül Olaszországban. Az év elején azonban a cég azt közölte, hogy leállítja a munkálatokat az elektromos járművek iránti kereslet lassulása miatt.
„Ha a Stellantis órákon belül nem ad nekünk pozitív visszajelzést, akkor máshova helyezzük át a támogatásra szánt pénzt” – fogalmazott Urso hozzátéve, hogy a kormány később megvizsgálja, hogyan támogassa a gigagyár tervét más közpénzből, ha a Stellantis túl későn erősítené meg a beruházás tervét. Az ACC az eredeti tervei szerint Termoliban építene gyárat mintegy kétmilliárd euró összértékű beruházás keretében. Ebből 370 millió euró állami támogatás lenne az EU COVID utáni helyreállítási alapján keresztül. Az üzem elvileg 2026-ban kezdené meg működését – írja a Reuters.
Forrás: autopro.hu