A Peugeot sportos modelleket tartalmazó palettája, a PSE (Peugeot Sport Engineered) az 508-assal indult útjára 2020-ban. Most úgy tűnik: elég nagy az esély rá, hogy az első modell egyben az utolsó is.
Linda Jackson, a Peugeot márkaigazgatója ugyanis nemrégiben arról beszélt, hogy a gazdasági szükségszerűségek és a Peugeot intenzív elektrifikációs programja miatt nem lesz több ilyen sportos teljesítményű típus a Peugeot palettáján. Legalább is olyan nem, amelyben belső égésű motor dolgozik.
Pedig három évvel ezelőtt a Peugeot-nál még azt tervezték, hogy minden modelljükből készül majd PSE-verzió. Ez logikusnak is tűnt, hiszen a Peugeot több autója esetében lenne teljesen természetes egy nagy teljesítményű változat. A vagány 208-as vagy a kompakt 308-as egyaránt remek donor lenne egy fürge és fordulékony sportváltozat kifejlesztéséhez.
A PSE-sorozat nagyszerűen indult, hiszen az 508-asnál keresve sem lehetett volna jobb gépet találni nagyteljesítményű, sportos változat készítéséhez. Az autóépítés hagyományos elvei szerint készülő 508 PSE ugyanis áramvonalas, kis homlokfelületű autó – akár a négyajtós szedán, akár az ötajtós kombi verziót nézzük. Jól állnak neki a nagy könnyűfém felnik, az ezekre húzott széles abroncsok pedig fokozzák a kanyarstabilitást és fékteljesítményt.
Maga a hajtáslánc plug-in hibrid, ahol a villanymotorok azonnali nagy nyomatéka minden helyzetben képes a horizont felé katapultálni az autót. Mindezt a sportosan kis átmérőjű volán, a sportülések és a minőségi utastér teszik teljessé. Az 1,6 literes turbómotor mellett az 508 PSE-ben két villanymotor dolgozik, a rendszer összkerékhajtású, teljesítménye pedig 360 lóerő. A Peugeot 2020-ban nem véletlenül döntött úgy, hogy a csúcsmodellel indítja útjára a PSE-sorozatot, az 508 PSE a mai napig a legerősebb autó a Peugeot kínálatában.
A Peugeot tehát egyelőre nem tervezi újabb PSE-modell fejlesztését és bemutatását, ugyanakkor tervben vannak a teljesen elektromos Peugeot-modellek sportos változatai. A Stellantis összesen mintegy negyvenmilliárd eurót szán az elektromos autók fejlesztésére, és a Peugeot márka is ennek a törekvésnek a része. A francia márka még idén eljut oda, hogy valamennyi modelljéből lesz tisztán elektromos hajtású változat, mindemellett versenyképes vadonatúj 48 V-os hibrid és plug-in hybrid hajtások is megjelennek a kínálatban.
Linda Jackson nyilatkozata és a Stellantis csoport deklarált törekvései szerint tehát a Peugeot Sport Engineered sorsa eldőlt. Ugyanakkor, ha kitekintünk a tágabb autóipari környezetbe, akkor azt látjuk, hogy az utóbbi időben egyre több jelentős márka vezetője szerint szükség lenne némi korrekcióra. Úgy vélik, hogy az Európai Unió által kitűzött 2035-ös határidő a teljesen elektromos hajtású autókra való átállásra nem tartható.
Sőt, az infrastruktúra sincs felkészülve ennyi villanyautó töltésére, így több márka jelezte, hogy legalább öt évvel szeretnék kitolni az átállást, és benzin motorok, valamint hibridek további generációjának kifejlesztése mellett döntöttek. Ez azért is tűnik logikus irányváltásnak, mert a villanyautók eladásai erősen visszaestek az egész kontinensen. Széles körű elterjedésükhöz pedig több dolog is szükséges. Egyrészt legyen elegendő számú, megbízhatóan működő, nagy teljesítményű töltőállomás, és az ott kapható elektromos áram ne legyen túl drága. Másrészt csökkenjen annyival az akkumulátorok ára, hogy eltűnjön a belső égésű motoros és a villanyautók közötti jelentős árkülönbség.
A Peugeot Európában élen jár az elektromos átállás megvalósításában, a Stellantis csoport részeként pedig jelentős erőforrások állnak rendelkezésére ahhoz, hogy az akkumulátortechnológia terén elérje a szükséges áttöréseket. S mivel az elegancia mellett a sportos teljesítmény is természetes része a Peugeot karakterének, bízhatunk benne, hogy – belső égésű vagy villanymotorral – velünk maradnak a tüzes teljesítményű Peugeot-k.
Forrás: autoszektor.hu