Vang Ven-tao kínai kereskedelmi miniszter szeptember 19-én Brüsszelben fog egyeztetni az Európai Bizottság illetékes tagjával a hazájában gyártott elektromos autókra kivetendő védővámokról.

A brüsszeli testület idén nyáron jelentette be, hogy kiegyenlítő vámot tervez kivetni a Kínából érkező elektromos járművekre a versenyt erősen torzító állami támogatások miatt. Mértéke bizonyos esetekben 36 százalék is lehetne. Peking a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) fellebbezett a döntés ellen, illetve vizsgálatot indított egyes európai tejtermékek állami támogatása ügyében, miután júniusban hasonló eljárást folytatott le az EU-ból származó sertéshússal kapcsolatban.

Ehhez kapcsolódóan: Az Európai Unió átmeneti büntetővámot vetett ki a kínai elektromos autókra

Az átmenetileg elrendelt intézkedés hosszabb távra, öt évre szóló érvényesítéséről az EU-s tagállamok várhatóan október végéig fognak szavazni. Az indítványt minősített többséggel lehetne blokkolni, azaz ha legalább tizenöt tagország foglalna állást ellene, a teljes lakosság legalább hatvanöt százalékát képviselve. Franciaország, Olaszország és Spanyolország korábban jelezte, hogy pártolja a büntetővámok kivetését – a három ország együtt az EU teljes lakosságának körülbelül negyven százalékát teszi ki. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök azonban sokak meglepetésére a héten az intézkedés újragondolását sürgette.

Vang Ven-tao jövő csütörtökön Brüsszelbe utazik, ahol tárgyalni fog Valdis Dombrovskis EU-s kereskedelmi biztossal az ügyben. Kína figyelmeztetett, hogy minden szükséges eszközzel fel fog lépni nemzeti érdekei védelmében. Az elemzők szerint ennek keretében felemelhetik az importvámot különböző EU-s termékekre, például a konyakra vagy a sertéshúsra vonatkozóan.

Az Európai Bizottság illetékes szóvivője kijelentette, hogy továbbra is nyitottak az ügy tárgyalásos megoldására.

A lépést a legnagyobb európai autógyártó, a Volkswagen is bírálta, mondván, hogy a vámemelés több kárt okozna, mint hasznot. Az ellenzők szerint ráadásul az elektromos járművek árának növelése aláássa az EU klímacéljait, a 2050-es karbonsemlegességre vonatkozó terveket. Az Európai Bizottság szerint a megemelt vámok célja az egyenlőbb versenyfeltételek biztosítása, nem a kínai elektromosautó-gyártók kizárása a kontinens piacáról, ahogy az Egyesült Államokban történik.

Forrás: szabadeuropa.hu