Két évnyi csökkenő tendencia után végre ismét növeli olasz autógyártási volumenét a Stellantis – legalábbis ez látszik az idei év eddigi számaiból. A várakozásoktól így is elmarad a konszern.
A FIM Cisl szakszervezet közlése szerint a Stellantis várhatóan mintegy 450 ezer járművet gyárt Olaszországban az idei évben – ami növekedést jelent a korábbi időszakhoz képest, ugyanakkor elmarad a kezdeti várakozásoktól. Olaszország egyetlen jelentős autógyártójaként a Stellantis az év első kilenc hónapjában 340.745 járművet szerelt össze az országban, ami 28 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
A növekedést az olyan új modellek piacra dobása hajtotta, mint a Jeep Compass SUV és a Fiat 500 hibrid verziója, valamint a Fiat Panda stabil teljesítménye is hozzájárult. A szakszervezet szerint a gyártásba kerülő további új modellek várhatóan támogatják majd a termelést az év utolsó hónapjaiban is. Ugyanakkor a fellendülésben kulcsszerepet játszó hibrid Fiat 500 termelése az előrejelzések szerint idén mindössze 60 ezer darab körül alakul majd, ami jelentősen elmarad a Stellantis eredetileg kitűzött 100 ezres célkitűzésétől.
A szakszervezet tájékoztatása szerint a motoralkatrészek hiánya és a vártnál gyengébb kereslet miatti ismételt termelésleállások hátráltatták a Fiat 500 gyártását.
Két év után növekedés
A FIM Cisl várakozásai szerint a Stellantis idén mintegy 450 ezer járművet fog gyártani Olaszországban, ebből több mint 250 ezer lesz személygépkocsi. Ezzel az olaszországi termelés kétéves csökkenő tendenciája fordulhat meg – írja a Reuters.
Tavaly a Stellantis valamivel kevesebb mint 380 ezer járművet gyártott Olaszországban – ebből 213.706 volt személygépkocsi –, ami 1954 óta a legalacsonyabb szintet jelentette.
Forrás: www.autopro.hu
